2017. augusztus 22. kedd: A szeretet fénye világít rá az igazságokra!

A Hold a Szűz jegyében ma kedvez az aprólékos, elemző, rendszerező munkáknak, a külső és belső takarításnak. Mögötte az Oroszlán csillagkép ma is a szeretet állapotában való létezést hangsúlyozza, önirányításunk tudatában. Ha már tudatosítottuk, mit akar a szívünk, akkor tiszta az út – már csak elménket kell annak szolgálatába állítani és tetteinkkel is hűnek lenni önmagunkhoz.
A Nap ma áll együtt az Oroszlán szívével, a Regulus csillaggal.

 

A szeretet fénye világít rá az igazságokra, a valóságra, ezt az erőt tapasztalhatjuk most.

 

A feltétlen szeretetben való létezés nem mindig könnyű, hiszen valóban tiszta szándékot, őszinte kapcsolódást kíván, önös érdekek nélkül – önmagunk felé pedig éppen azt, hogy megengedjük magunknak megélni azt, amire igazán vágyunk. Most különösen hangsúlyos, hogy cselekvéseinkben benne legyen a szeretet, akármilyen rossz, fájó érzések, indulatok is maradtak még bennünk – társainknak már csak a szeretetet adjuk át és önmagunkat is merjük szeretni annyira, hogy a legjobbat akarjuk, teremtjük meg magunknak!

A délelőtti és déli órákban a rendező, lelki és családi beszélgetéseknek kedvez az idő.


Megérthetünk lelki működéseket. Délután a Mars és a Szaturnusz felemelő, inspiráló ereje tetőzik. A Mars oldaláról a szabad akarat, az erő és a bátorság megnyilvánulása jelenik meg, az Oroszlán feje alatt tiszta rálátással párosulva. Szinte királyi erő ez, melyet sorsunk irányításának szolgálatába állíthatunk, a múlt ismeretének tudatában.

 

A Szaturnusz részéről a hitünk megerősítésének visszatérő feladata, az általunk ismert igazságok újbóli levizsgázása, lassú megmutatkozása jelentkezhet, a félelmek, gátlások gyógyulásával. Óriási erőt mozgatunk most meg azzal, ha merünk kilépni a komfortzónánkból, szembenézni azzal, amitől a leginkább félünk! A komfortzónánk egyszerűen az, amit a múltban (előző életben, magzati vagy gyermekkorban) megszoktunk, így ahelyett, hogy igazán haladnánk, megtorpanunk bizonyos helyzetek előtt.

 

Jelentkezhet félelem, vagy megmagyarázhatatlan ellenkezés, önkorlátozás, ami valójában a tudati beállítottságunkból ered. Igazából nincsenek határok – csak képzeld akadályok vannak. Léphetünk. Merhetünk. Haladhatunk. Hihetünk. Most megkapjuk hozzá az erőt.

Lassan, lépésről lépésre építhetünk fel egy új világot, amely valódi értékekre, valóban isteni minőségre épül.

loading...

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*


- X