A hét tarot lapja, 2017. augusztus 21-27., kelyhek lovagja: szerelmi ügyek!

Want create site? Find Free WordPress Themes and plugins.
 

Kelyhek lovagja – (Keresztező lap a kardok VI)

 

 

2017. augusztus 21-27.

Az emberek hite nehezen sorolható rendszerekbe, habár a “nagyvallások” hatalmas létszámából következtethetnénk erre. Ahogy nincs két egyforma ember, úgy nincs két azonos hit sem. Persze hasonlítunk egymásra, van két szemünk, fülünk (jó esetben), de még egypetéjű ikreket is simán megkülönböztetünk egymástól. Egyik nap utáljuk azt, akivel egy templomba járunk, másnap mégis együtt megyünk tüntetni. Az egyediség a hitben szintén valóság, fel kéne ezt végre fogni, és nem utálni senkit, aki másképp gondolkodik a világról, szíve joga hozzá.

Mi várható a héten?

 

 

A lovagok összességében a levegőelem lapjai, mégis micsoda nagy különbség van köztük. A kelyhek lovagja például a levegősség mellett szeretettel szívében járja útját. Az első két napban már gyengülve ugyan, de figyelmed központját érzelmi kérdések foglalkoztatják. Szerdától az oroszlánba lépve, minden érzelmi hozzáállásodat kontroll alatt tudod tartani, persze nem kizártak szerelmi ügyek sem, mert a tűz energiáitól ezek nem idegenek.

 

 

A főlap asztrológiai megfeleltetése két bolygó, a Vénusz és a Hold, amelyek a héten főleg hangulatainkért felelnek. Álmodozhatsz kedvedre, de a keresztező kíváncsiságot ébreszt benned, ami többnyire változtatásra sarkall. A félelmet sem kerülheted el, hisz minden új egyben ismeretlen is. A kardok 6-os, erősen hat rád, mert a hét nagy részében a csúcson járó oroszlán Nap és a levegős Merkúr (a keresztező asztrológiai megfeleltetése) együtt, harmóniában tevékenykedik. Persze az újtól félhetsz is, mégis teszed a dolgod, mert a keresztező új partok felé vezet téged (ha akarod, ha nem).

 

 

A lovagok könnyen mozdulnak, megszokott korlátokat dönthetnek le, sőt a főlap most kifejezetten romantikát és izgalmakat ígér. Sajnos negatív oldalát mutatva lehet felszínes, extrém esetben átgázolhat másokon. Nagy valószínűséggel még mindig keresed a tökéletességet másokban, barátokban, szerelmekben. Fontos üzenete, ne keresd másokban a tökéletest, szeress mindenkit olyannak, amilyen.

A két lap párosítása jó, mert a kelyhek lovagja a keresztező nélkül jobban hajlamosítana megelégedettségre, talán nehezebben mozdulnál. Indulj előre, hallgass a szívedre, változások nélkül nem jutsz sehová.

 

A keresztező utazást is hozhat, használd ki a késztetést. Alapjaiban kedvező hét vár rád, most még a boldogság megragadására is kínálkozik lehetőség.

forrás http://spirisuli.com/

loading...
Did you find apk for android? You can find new Free Android Games and apps.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*


- X