2016 DECEMBER – Csillagüzenetek havi horoszkóp

Kos

Tehetségének és rátermettségének köszönhetően kiváltságos helyzetbe
kerülhet munkahelyén, mely hatalmas büszkeségre ad okot, ám
bármennyire is szeretné világgá kürtölni sikerét, igyekezzen megőrizni
szerénységét, hiszen akad már így is munkahelyén bőven irigye.
Szellemi és fizikai energiái egyaránt megduplázódnak ebben az
időszakban, ezért szinte már-már megszállott módjára és az alvásideje
rovására is képes lesz feladatait végezni, mely most csöppet sem
fárasztja, hiszen szemei előtt kizárólag az elérni kívánt cél lebeg. A
hónap elején úgy érzi, szinte mindig van mit mondania kedvesének,
ezért lehetséges, hogy túlzásokba esik és nem veszi észre, hogy
időnként jobb lenne, ha kicsit hallgatna, ráadásul párja talán nem
teljesen érti, miért akarja most minden egyes, nélküle töltött
percéről tájékoztatni őt.

Bika

Megeshet, hogy képtelen engedni elképzeléseiből, ráadásul kedvese is
mereven ragaszkodik bizonyos dolgokhoz, ezért némi összetűzéssel
kezdődhet ez az időszak az ön számára. Igyekezzen nagyobb
rugalmasságot tanúsítani, s vegye figyelembe társa nézeteit, próbálja
a vitás kérdéseket az ő szemén keresztül is megvizsgálni, hiszen
lehetséges, hogy párja meglátásának több köze van a valósághoz, mint
azt először gondolta. Anyagi helyzete jónak nevezhető, ráadásul
semmilyen váratlan kiadásra nem kell számítania a hónap folyamán,
viszont az ajándékozásra szánt összeget lehetséges, hogy ki kell majd
pótolnia, mert időközben átértékel bizonyos dolgokat. Kissé
hajlamosabb lehet a depresszióra, s helyzetét csak ronthatja az
ünnepek előtti teendők által okozott stressz is. Mivel napsütéses
órákról most szinte alig beszélhetünk, ezért igyekezzen minél több
időt jól megvilágított helyiségben tölteni.

Ikrek

Mindenki előtt igyekszik leplezni érzelmeit, még a legközelebbi
hozzátartozóinak sem adja most szívesen ki magát. Leginkább arra lenne
szüksége, hogy egy kicsit visszavonulhasson, ám tart attól, hogy
kedvesével megbeszélje, hogy némi magányra vágyik, hiszen úgy
gondolja, fordított esetben Ön egészen biztosan arra gondolna, hogy
oda a szerelem. Pénzügyileg stabil hónapra számíthat, a várt bevételei
sorra megérkeznek, ám egy gépjárművel vagy közlekedéssel kapcsolatos
váratlan kiadás még az ünnepek előtt felbosszanthatja. Hajlamos lehet
ebben az időszakban arra, hogy kisebb balesetet szenvedjen. Elsősorban
az éles vagy szúrós tárgyakkal kellene csínján bánnia, ezért a
háztartásában, konyhájában fellelhető eszközök használata közben
különösen ügyeljen a biztonságára.

Rák

Családtagjai kisebb bosszúságot okozhatnak önnek azzal, hogy a
megkérdezése nélkül hoznak komolyabbnak számító döntést vagy
szerveznek meg valamit, ezért akár napokig is képes neheztelni rájuk,
s amikor igazából már nem érez magában haragot, akkor is tovább adja
majd a sértődöttet, hogy nyomatékosan a tudtukra hozza, hibát követtek
el azzal, hogy önt kihagyták belőle. Amennyiben képes volt arra, hogy
az elmúlt időszakban pénzügyi megszorításokat alkalmazzon, úgy most
gondtalanul indulhat ez a hónap, hiszen semmilyen tartozását nem hozta
át novemberről. Fáradékonyabb lehet a szokottnál, s hangulata sem az
igazi, ráadásul feledékennyé is vált az utóbbi időben? Bár legtöbbször
télen a borongós időjárás számlájára írjuk ezeket a tüneteket, ám
lehetséges, hogy önnek most inkább a vérszegénységére igyekszik
felhívni figyelmét a szervezete.

Oroszlán

Munkahelyén leginkább a bölcs és persze néma szemlélődés jellemezheti
viselkedését, ezért most olyan fontos összefüggéseket is észrevehet,
melyekre eddig nem is gondolt volna. Lehetséges, hogy felbosszantja
magát egy jelentéktelen kis apróságon, s úgy érzi, nem csupán a
körülmények, de munkatársai is Ön ellen fordultak, ezért visszavonulót
fúj és inkább nem is szól senkihez egy ideig. Állandó időhiánnyal
küzd, gondolatai rendre elkalandoznak, nehezére esik a koncentrálás, s
egyre több olyan esemény történik az életében, melyet közönnyel fogad,
ezért kívülről hűvösnek és távolságtartónak mutatkozik, ám aki ismeri
önt, az tisztában van vele, hogy ez csupán az idegeneknek szól, hiszen
akit egyszer a szívébe zár, az onnantól kezdve akár fát is vághatna a
hátán. Mivel kellően gyakorlatias és határozott, ezért elsősorban a
kézzel fogható eredményeket szereti, ezért életében időről-időre
előtérbe kerül az anyagi javak megszerzésének és birtoklásának a
fontossága is.

Szűz

Egészséges önbizalma és hatalmas munkakedve most arra ösztönzi, hogy
ismeretlen vizekre evezve próbálja ki képességeit, hiszen úgy érzi,
most nincs olyan feladat, melyet ne lenne képes akár segítség nélkül
is megoldani. Ebben az időszakban kifejezetten hajlamos lehet arra,
hogy csapatmunka helyett inkább külön utakon járjon, s bár ez
kedvezhet karrierjének, bizonyosan nem fog jót tenni emberi
kapcsolatainak. Hajlamosabb lehet a meghűlésre, ezért akár az is
előfordulhat, hogy alig gyógyul ki az egyik betegségből, máris reggel
arra ébred, hogy be van dugulva az orra és kapar a torka. Bármennyire
is úgy érzi, hogy kapcsolata ellaposodott, s a szenvedély tüzét
kioltotta a megszokás, semmiképp ne akarja ezt megtorolni kedvesén,
hiszen a fokozatos eltávolodásért nem kizárólag őt lehet okolni,
ráadásul ennek a folyamatnak most mindketten áldozataivá váltak.
Nézzen szembe a kapcsolatában lappangó problémákkal és sértettségét
félretéve, mesélje el kedvesének, miért veszítette el a lelkesedését.

Mérleg

Szívpanaszai kisebb ijedelmet okozhatnak a hónap folyamán, hiszen
semmit nem szeretne jobban elkerülni annál, hogy kiszolgáltatott
helyzetbe kerüljön egy betegség miatt. Kifejezetten pörgős hónapra
számított munkahelyén, ezért kellemes meglepetés éri, mikor azt
tapasztalja, hogy tulajdonképpen félgőzzel is végezheti a munkáját,
hiszen még így is remekül elboldogul. Bizonyítási kényszere
folyamatosan nagyobb teljesítményre ösztönzi, így ebben az időszakban
előtérbe kerülhet a kreativitása és problémamegoldó-képessége, melynek
segítségével igen nehéz szituációkban is képes lesz megállni a helyét.
Ebben az időszakban mindennel szemben előnyt élvez életében a
szerelem, melyben képes a felhőtlen boldogságra, s a kitejesedésre.
Úgy érzi, végre önmagát adhatja, hiszen lehulltak az álarcok, sikerült
kibeszélniük a problémákat, így most már biztos lehet abban, hogy
kedvese csakis önmagáért szereti, ez végtelen szabadságot és egyben
biztonságot is nyújt önnek.

Skorpió

A hónap elején párkapcsolati viharokra számíthat, melyeket hajlamosabb
most sokkal nagyobb jelentőséggel felruházni, mint amekkorával
valójában bírnak. Szeretné tudni, mikor cselekszik helyesen, hiszen
gyakorta megesik, hogy egy veszekedés után nem a szívére hallgat,
hanem nevelő célzattal, kisebb játszmákba kezd kedvesével, ám közben
minden igyekezetével azon van, hogy a külvilág és közvetlen környezete
elől is eltitkolja, hogy valami nincs rendben odahaza. Anyagi
helyzetét illetően semmilyen irányba nem mutatkozik változás, ezért
továbbra sem kellene felelőtlenül költekeznie, viszont amit eddig gond
nélkül megengedhetett magának, azt továbbra is megteheti. Amennyiben
hivatalos ügyeit kívánja intézni, azt próbálja a hónap első felére
időzíteni, különben nem várt akadályokkal kell szembenéznie. Jobban
kellene ügyelnie az időjárásnak megfelelő öltözködésre, mert ebben az
időszakban egy meghűlésnek induló, enyhébb betegség, komolyabb
problémák, akár egy tüdőgyulladás kezdetét is jelentheti.

Nyilas

Pozitív energiáinak köszönhetően roppant erős kisugárzással
rendelkezik, ezzel szinte mágnesként képes magához vonzani a
környezetében élő embereket, hiszen derűjével és kiegyensúlyozott,
megnyugtató viselkedésével már a puszta jelenléte is jó hatással van
rájuk, s ezt ösztönösen érzik ismerősei, így szívesen töltik idejüket
az ön társaságában. Tény, hogy mostanában nem sokat tett azért, hogy
immunrendszerét megerősítse, most mégis bosszankodik azon, hogy egy
kis megfázás is képes ledönteni a lábáról. Határozottan és
magabiztosan lép fel, ám időnként túlzásokba eshet és ilyenkor
megállás nélkül, ráadásul kéretlenül osztja az észt kollégáinak, akik
igen ellenszenvesnek találhatják emiatt. Emésztési, felszívódási
problémáinak tünete lehet a rendszeresen visszatérő bőrproblémája,
mely időről időre megnehezíti a napjait.

Bak

Konkrétan nem képes megfogalmazni, hogy miért van rossz kedve, ám
annyi biztos, hogy kimerültek az energiatartalékai, ezért nem érzi
magát túlságosan jól a bőrében, abból meg végképp elege lehet, hogy
mostanában családtagjai befolyásolni próbálják érzelmeit. Az egyedül
élő Bakok nyugodt, csendes időszakot élhetnek meg, így képesek lesznek
a befelé fordulásra és arra, hogy az önismeret rögös útján
továbbhaladjanak. Pénzügyileg nem kell fordulatra számítania,
biztonságban érezheti magát anyagilag. Amennyiben önálló
vállalkozással kapcsolatos tervei vannak, azokat célszerű lenne
jegelni, hiszen ebben az időszakban szinte esélytelen, hogy
biztonsággal le tudná rakni leendő vállalkozásának alapjait. Jobban ki
van téve ebben az időszakban az elhízás veszélyének, melyet nem csupán
az ünnepek alatt asztalára kerülő finomságok számlájára írhat, hiszen
megeshet, hogy azért von maga köré vastag páncélt testzsír formájában,
mert tudat alatt visszautasítja a szexualitást.

Vízöntő

Nincs könnyű helyzetben, hiszen tömérdek teendője van, amit még
mindenképpen szeretne elintézni az időszak elején, ám a nap önnek is
csupán huszonnégy órából áll, így folyamatosan időhiánnyal küzdhet
ezekben a napokban. Partnerével kisebb nézeteltérésre számíthat, mely
talán abból adódok majd, hogy kevesebb időt tölt otthonába, mint az
eddig megszokták öntől, így családtagjai úgy érzik, kissé elhanyagolja
őket, s lakásában is kezd minden a feje tetejére állni. Nehezebben
kommunikálhat az időszak elején, ezért munkahelyén igyekszik kivonni
magát a csapatmunkából, s megeshet, hogy mondvacsinált dolgok miatt is
képes felhúzni az orrát, amit munkatársai meglepetten figyelnek,
hiszen nem ilyen hozzáállást szoktak meg öntől. Stresszes időszakot
tudhat maga mögött, amelyből még mindig nem sikerült kilábalnia, így
ebben az időszakban különösen nagy hangsúlyt kellene, hogy fektessen a
feszültségoldásra.

Halak

Problémamentes napokra számíthat munkahelyén, még a nagyobb kihívást
jelentő feladatokkal is könnyedén megbirkózik, így gördülékenyen képes
haladni munkájában és még az is belefér az idejébe, hogy kollégájának
segítséget nyújtson, amikor erre megkérik. Ami a párkapcsolatát
illeti, féltékenység gyötörheti ebben az időszakban, ezért aztán erős
vágyat érez arra, hogy kifürkéssze partnere legapróbb titkait, ám
nyomozás vagy mobiltelefon-vizslatás helyett jobban tenné, ha inkább
saját önértékelésén fáradozna, hiszen nagy valószínűséggel semmi oka
nincs arra, hogy megrendüljön a kedvesébe vetett bizalma. A napközben
felgyülemlett feszültségek miatt többször felébredhet éjszaka, esetleg
gyakrabban előfordulhat az is, hogy képtelen elaludni, így
kifejezetten fáradtan kezdheti a napjait, hiszen alvásideje közel
felét azzal tölti, hogy forgolódik ágyában.

-Rydaa-

Forrás http://sorselemzes-joslas.blogspot.hu/

Tudd meg mit üzennek neked mára a szerelem angyalai!

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*


- X